Hírek 2010
A Magyar Addiktológiai Társaság (MAT), az Ártalomcsökkentők Egyesülete, a Magyar Drogrevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (MADÁSZSZ) és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége (MADRISZ) 2010. december 20-én hétfőn délelőtt 10:30-kor sajtótájékoztatót tartott a Godot Kávézóban. A sajtótájékoztatón a szakma képviselői ismertették azt a nyilatkozatot, amely kiáll a nemzeti drogstratégiában megfogalmazott alapelvek és értékek mellett, és felszólítja a politikai döntéshozókat azok tiszteletben tartására. A Nyilatkozat megtekinthető itt.
A KORMÁNY LESZÁMOLT A DROGSTRATÉGIÁVAL - A CIVILEK KIVONULTAK, 2010.12.16.
A kormány drogügyi tanácsadó szerve, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB)
csütörtöki ülésén Téglásy Kristóf főosztályvezető bejelentette, hogy a kormány számára a jelenleg
hatályos nemzeti drogstratégia vállalhatatlan, ezért 2011 második felére új drogstratégiát alakít ki.
Elmondta ezenkívül azt is, hogy december 13-i hatállyal - létszámgazdálkodási okokra hivatkozva -
felmentették állásából a nemzeti drogkoordinátort, Portörő Pétert, és három másik munkatársát.
A KKB, civil szervezetek által delegált tagjaiként - tiltakozásul - kivonultunk az ülésről.
Részletek
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú
együttműködését fejlesztő projektje (TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0136) az ország három régiójában" -
projekt zárórendezvénye 2010. december 13-án, 11.00 - 15.00 óra között kerül megrendezésre a Vakok Iskolája -
Nádor Termében (1146 Bp. Ajtósi Dürer sor 39.).
Meghívó és program
A "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében novemberben lezajlott regionális fórumok előadásanyagai megtekinthetőek itt.
V. Közép-magyarországi Regionális Fórum, Budapest 2010.11.29.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú
együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010.
november 29-én kerül megrendezésre a Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány székhelyén a negyedik
Közép-magyarországi Regionális Fórum.
Meghívó és program
IV. Közép-magyarországi Regionális Fórum, Budapest 2010.11.15.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését
fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. november 15-én kerül
megrendezésre a negyedik Közép-magyarországi Regionális Fórum.
Meghívó és program
VI. Dél-alföldi Regionális Fórum, Szeged, 2010.11.17.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését
fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. november 17-én kerül
megrendezésre az ötödik Dél-alföldi Regionális Fórum Szegeden.
Meghívó és program
Kedves Szervezetek!
Jelen pillanatban folyik a Civil Stratégia megfogalmazása. Nagyon várjuk észrevételeiket, hozzászólásaikat,
melyeket legkésőbb 2010. november 10.-ig tudnak megtenni a Hálózati Fórumban.
Ha technikai problémájuk akad, a következő e-mail címen jelezhetik:
petra.arnold@uni-corvinus.hu
Üdvözlettel,
Függő(k) kapcsolatok projektmenedzsment
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében megvalósult kutatások beszámolói letölthetőek innen.
V. Dél-alföldi Regionális Fórum, Kecskemét, 2010.10.27.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti
célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010.
október 27-én kerül megrendezésre az ötödik Dél-alföldi Regionális Fórum Kecskeméten.
Meghívó és program
Regionális fórumok előadásanyagai
A 2010. szeptember-októberben megrendezésre kerülő regionális fórumok előadásanyagai megtekinthetőek
itt.
V. Észak-alföldi Regionális Fórum, Debrecen, 2010.10.20.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti
célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010.
október 20-án kerül megrendezésre az ötödik Észak-alföldi Regionális Fórum Debrecenben a Híd
Evangéliumi Alapítvány kistermében.
Meghívó és program
III. Közép-magyarországi Regionális Fórum, Budapest 2010.09.27.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését
fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. szeptember 27-én kerül
megrendezésre a harmadik Közép-magyarországi Regionális Fórum.
Meghívó és program
MADÁSZSZ levele Soltész Miklós Államtitkár Úrnak
A MADÁSZSZ 2010. 09. 29-én levelet írt az Államtitkár Úrnak, amelyben arra kéri, hogy segítse a
pályázati eredmények mielőbbi nyilvánosságra hozatalát és a várt szerződéskötéseket, illetve azt is, hogy a
kormányzati-civil partnerségi együttműködés és a Nemzeti Stratégia kötelezettségvállalásainak jegyében, a
szakminisztérium teremtsen alkalmat a fenti kérdéseket megválaszoló, valamint a várható rövid-és középtávú
tervekről szóló tájékoztatásra. A teljes levél megtekinthető itt
IV. Észak-alföldi Regionális Fórum, Debrecen 2010.10.01.
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú
együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. október 1-én kerül
megrendezésre a negyedik Észak-alföldi Regionális Fórum Debrecenben a Híd Evangéliumi Alapítvány kistermében.
Meghívó és program
Észak-alföldi Regionális Fórum, 2010. 05. 20. Debrecen
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú
együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. február 20-án,
13.00 – 16.30 óra között kerül megrendezésre a második Észak-alföldi Regionális Fórum Debrecenben a
Híd Evangéliumi Alapítvány kistermében.
Meghívó és szakmai program
Közép-magyarországi Regionális Fórum, 2010. 05. 17. Budapest
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. május 17-én, 12.30 – 15.30 óra között kerül megrendezésre a második Közép-magyarországi Regionális Fórum a Zeg-Zug Zuglói Gyermekház nagytermében.
Meghívó és szakmai program
Álláslehetőség
A Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala határozatlan időre drogügyi és egészségügyi igazgatási ügyintéző munkatársat keres.
Jelentkezési határidő: 2010. április 7.
Részletek
Miniszteri válasz a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság civil-szakmai képviselői által 2010.02.05-én küldött határozati javaslatra, 2010. február
A MADÁSZSZ 2010. évi rendi közgyűlése 2010. március 17-én 17.30-tól kerül megrendezésre a
Megálló Csoport Alapítványban.
Tovább
A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. – Iránytő Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda,
az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ és a XIII. ker Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében
2010. március 25-én került megrendezésre a „Prevent-ART” – programsorozat I. Színházzal, drámapedagógiával,
művészetekkel – a józanságért.
Részletek
Amennyiben csatlakozni szeretne a MADÁSZSZ-MADRISZ Hálózathoz, legyen szíves az együttműködési nyilatkozatot kitöltve megküldeni a MADÁSzSz címére (1143 Budapest, Tábornok u.11/B)
Regionális fórumok előadásanyagai, kiadványai, 2010. február
A 2010. február 16-án Budapesten, február 17-én Debrecenben és február 24-én Szegeden megtartott Regionális fórumok előadásanyagai és kiadványai itt tekinthetőek meg.
Határozati javaslat a KKB részére, 2010.02.05.
A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság civil-szakmai képviselői, az általuk képviselt szakmai csoportok egyetértésével határozati javaslatot fogalmaztak meg, melyet 2010. február 5-én megküldtek a T. Bizottság részére. Azzal a kéréssel fordultak a Bizottsághoz, hogy a javaslatot a következő, március 4-i KKB ülésén vegye napirendre, tárgyalja meg, és döntsön róla.
Közép-magyarországi Regionális Fórum, 2010. 02. 16. Budapest
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését
fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. február 16-án, 12.00 – 15.00 óra között
kerül megrendezésre a Közép-magyarországi Regionális Fórum a Zeg-Zug Zuglói Gyermekház nagytermében.
Meghívó és
szakmai program
Észak-alföldi Regionális Fórum, 2010. 02. 17. Debrecen
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. február 17-én, 14.00 – 17.00 óra között kerül megrendezésre az Észak-alföldi Regionális Fórum Debrecenben a Híd Evangéliumi Alapítvány kistermében.
Meghívó és szakmai program
Dél-alföldi Regionális Fórum, 2010. 02. 24. Szeged
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú
együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában” – projekt keretében 2010. február 17-én, 14.00 – 17.00 óra között kerül megrendezésre az Dél-alföldi Regionális Fórum Szegeden a Szegedi Tudomány Egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési kar, Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék Földszint 1. számú termében. kistermében.
Meghívó és szakmai program
Levél Herczog László szociális és munkaügyi Miniszter Úrnak, 2010. január 14.
Az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete, a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogprevenciós és
Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége 2010.
január 14-én levelet írt Herczog László Miniszter Úrnak, amelyben arra kérik a Miniszter Urat, hogy vizsgálja felül a pályázati rendszer szabályozását és a civil társadalommal párbeszédben találjon megoldást a pótolhatatlan szervezetek és programok túlélése érdekében.
Az Északi Támpont Egyesület a Karmák Kampány keretében a hazánkban névtelenül rejtőző, mégis nagy dolgokat véghezvivő emberekre akarja felhívni a figyelmet. Hőseik történetein keresztül különféle társadalmi jelenségeket és értékeket ismerhetnek meg a nézők. A Kampányról részletesen leírás itt, illetve a www.karmak.hu oldalon.
"Színházzal gyógyít a Drogcentrum" cikk jelent meg a Szegedi Hírekben 2010. december 11-én.
Részletek
A Kék Pont Alapítvány sok szeretettel vár mindenkit 2010.12.09-én, csütörtökön 18 órától a Docuartban ismét,
a Nő Létünkre sorozat következő nyilvános rendezvényén. Ismét izgalmas téma lesz, a szülői társfüggőségről
fogunk ez alkalommal beszélgetni.
Meghívó és program
A Kék Pont és a Józan Babák Klub közös rendezvénye december 1-én, szerdán, az
AIDS Világnapján, este 6 órakor került megrendezésre, amikor is egy különösen nehéz
témáról lesz szó, az Intravénás Drogfogyasztó Nők helyzetéről.
Meghívó és részletes program
November 30-án, kedden, női csoport indul a Kék Pont Alapítvány szervezésében Csak a baj van velem -
csak velem van a bajő címmel. NőI TABU: A szóbeli bántalmazás. Jelentkezés:
november 29. 18 óráig :
bluepointera@t-online.hu, vagy telefonon: 06-1-215-78-33.
További részletek
Emberbarát Alapítvány „Bereczki Sándor: Önismeret nemcsak szenvedélybetegeknek" c. könyvéről tartandó
sajtótájékoztatója 2010. november 11-én, csütörtökön 10-11-ig kerül megrendezésre.
Részletek
A Kék Pont Alapítvány szeretettel vár mindenkit a "Női Napok" programsorozat következő eseményére,
melynek témája a szóbeli bántalmazás, november 11-én, csütörtökön 18-tól a DocuArt-ban!
Meghívó és program
A Drog Stop Egyesület 2010. november 6-án, szombaton 10-16h között nyíltnapot tart.
Meghívó és program
Az Életrevaló Egyesület 35 éven aluli fiatalok részére meghirdeti, II.
Országos drogprevenciós kisfilm-készítő versenyét. Beadási határidő: 2011.05.10.
Részletek
A Kék Pont Alapítvány szeretettel vár mindenkit a "Női Napok"
programsorozat következő eseményére, melynek témája a női alkoholizmus, október 6-án,
csütörtökön 18-tól a Stúdió K Színházban!
Meghívó és program
Örömtréning csoport - Tiszta Jövőért Alapítvány
A Tiszta Jövőért Alapítvány örömtréning csoportot szervez a szociális szféra szakemberei számára.
Jelentkezési határidő: 2010. október 22.
Felhívás
Jelentkezési lap
A Kékpont Alapítvány Hányatott Sors konferenciája 2010. szeptember 21-én kerül megrendezésre Budapesten.
Meghívó
Program
A KIMMTA Drogterápiás Intézet 2010. szeptember 24-én ünnepli meg fennállásának 20. évfordulóját Zsibriken.
Meghívó
Országos drogprevenciós kisfilm-készítő verseny díjkiosztó gála
2010. május 15-én 16 órától kerül megrendezésre az Országos drogprevenciós kisfilm-készítő verseny díjkiosztó gálájára. Helyszín: Pataky Művelődési Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-12.
A rendezvényen lehetőség van arra, hogy a szervezetetek a témához kapcsolódó kiadványokat hozzáférhetővé tegyék a célcsoport számára. A nyomtatványokat kérjük, előre juttassátok el az Életrevaló Egyesülethez (1101 Budapest, Vaskő u. 1. III. lépcsőház, fszt. 14.).
A Kék Pont Alapítvány "Női Napok" rendezvényét, melynek témája a párkapcsolati társfüggőség,
május 6-án, csütörtökön 6-tól tartja a Széchenyi Fürdőben!
Részletes program
Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány 2010. május 5-8-án „A kábítószer-problémákkal küzdők
alacsonyküszöbű ellátásában dolgozó szakemberek kapcsolatkezelését fejlesztő tréningje” címmel tréninget szervez.
Részletek
Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány felhívása akkreditált továbbképzésre
Örömtréning a szociális szférában dolgozó szakemberek számára
Jelentkezési határidő: 2010. április 2.
Részletes leírás
Jelentkezési lap
Hörgő-zörgő-pörgő est a Megálló Csoport Alapítványban 2010. 04. 02-án 18.00-tól
Meghívó
A Kék Pont Alapítvány "Női Napok" programnyitó rendezvényét, március 7-én, vasárnap délután 5-től
tartja, a Docuartban!
Részletes program és
előzetes bemutatkozó